Gyakorlatilag csupán hat munkanapot élt a kormány legutóbbi terve, a napelemeseket érintő elszámolás módosítása. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a kormánypárt - látva a jelentős felzúdulást a 200 ezer háztartás részéről - mégis megtartaná a rendkívül előnyös éves szaldó elszámolást a meglévő háztartási napelemes rendszerek esetében. Az ördög a részletekben rejlik, az érintettek most még inkább várják a részletek kihirdetését rendelet formájában. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miért váltott ki komoly felháborodást a kormány alig két héttel ezelőtti bejelentése, és mégis miért döntött a hátraarc mellett.
A kormány új napelem elszámolást érintő bejelentésével sérült a jogbiztonság és a bizalom – jelentette ki Mokry Tamás a Reggeliben az rtl.hu beszámolója szerint. A napelemszakértő egyben beszélt arról is, melyik nagy csoport lehet a legnagyobb vesztese annak, ha az eddig alkalmazott éves szaldó elszámolás rendszere jövő januártól havi szaldóra módosul.
Vasárnap szomorú reggelre ébredtek a napelemes rendszert háztetőre telepítő ingatlantulajdonosok, megérkezett ugyanis a bejelentés, ami sokak számára - a tavaly őszi előzmények ellenére - kijózanítóan hatott: a rendkívül előnyös eddigi éves szaldó elszámolás rendszere jövő januártól havi szaldóra módosul. Cikkünkben egy konkrét, való életből származó példán keresztül azt mutatjuk be, hogy a módosítás hogyan hat egy napelemes család pénztárcájára közvetlenül. Nem árulunk el nagy titkot: az érintettek lényegesen rosszabbul járhatnak, másik oldalról viszont a költségvetés nyertesen jön ki a módosításból (ha a díjak így maradnak), ez esetben pedig ez nem más, mint egy célzott megszorító intézkedés.
„A korábban napelemet beköttető magyar fogyasztók megtévesztve érzik magukat” – ezzel a címmel adott ki közleményt kedden délután a MANAP Iparági Egyesület arra reagálva, hogy a hétvégén a kormány azt jelentette be: a napelemet telepítők mindegyike átkerülne 2024-től az éves helyett a havi szaldó elszámolásba, jócskán rontva így a projektek megtérülését. Szolnoki Ádám, a MANAP elnöke szerint „sok fogyasztó, különösen azok, akik tavaly októberben kérelmezték a csatlakozást, úgy érzik, most megtévesztették őket ezzel a hirtelen változással", hiszen akkor az volt az ígéret, hogy aki 2023 végéig csatlakozik a rendszerhez, még az akkor ismert éves szaldó rendszer szerint számolhat el, így tehát ennek ismeretében tervezte meg a beruházását, de ehhez képest most legalább 20%-kal romolhat a beruházás megtérülése. A szervezet szorgalmazza, hogy legyenek szakmai egyeztetések az iparági szervezetek és a kormány között, amelyre egyébként egy szintén kedden délután kiadott nyugtató közleményben az Energiaügyi Minisztérium is nyitottnak mutatkozott.
Miután hétfőn kiküldött egy rövid nyugtató sajtóválaszt az Energiaügyi Minisztérium Kommunikációs Főosztálya a napelemeseknek, amelyet itt írtunk meg, kedden egy bővebb közleményt is kiadott a tárca, amely szintén nyugtató célzatú és azt üzeni, hogy meg fognak térülni azok a napelemes beruházások is, amelyeket már vagy megcsináltak, vagy év végéig befejezik. Így tehát olyan mértékben változnak majd az elszámolási paraméterek, amelyek a megtérülési szempontokat figyelembe veszik. Egyúttal azt is hangsúlyozzák, hogy uniós rendelet miatt kell 2024-től bevezetni a bruttó elszámolást az újonnan telepített napelemek esetén, ami régóta közismert tény, de arról nem szól a közlemény, hogy 2024-től miért tervezi évesről havi szaldóra megváltoztatni az elszámolást a már meglévő napelem rendszereknél a kormány, ugyanis a szakmai szövetség szerint ezt egyáltalán nem indokolják a brüsszeli szabályok.
Az éves szaldó elszámolást havi, vagy akár negyedórás (!) rendszerességű elszámolás is felválthatja 2024-től Magyarországon a már meglévő háztartási napelemes rendszereknél is, és akár az is elképzelhető, hogy ennek megvalósításához ki kell lépniük a napelemek üzemeltetőinek az egyetemes szolgáltatásból, leegyszerűsítve a lakossági rezsicsökkentés jelenlegi rendszeréből – rajzolódik ki az Energiaügyi Minisztérium friss válaszából. Azt is megígérte egyúttal a tárca, hogy október 1-től tényleg elindul a lakossági hálózati betáplálási stop részleges feloldása az országban.
Uniós előírás miatt legkésőbb idén év végéig választhatják a háztartási méretű kiserőművek (HMKE), így a háztartási napelemes rendszerek, esetén az új magyarországi felhasználók a jelenleg érvényes szaldó elszámolási rendszert, de egyelőre nem ismert, hogy pontosan milyen új elszámolási rendszerben gondolkodik a szabályozó 2024-től kezdve. A REKK Regionális Energia- és Infrastruktúra-politikai Együttműködésért Alapítvány a szakirodalom és nemzetközi példák alapján megvizsgálta, hogy a jövő évtől milyen elszámolási rendszerek jöhetnek szóba a háztartási naperőművek termelésére vonatkozóan. Az alábbiakban ezeket foglaljuk össze, bemutatva a felmerülő szakmai dilemmákat is.
Az őszre tolt hálózati csatlakozási lehetőség miatt idén valószínűleg egyetlen új lakossági napelemes beruházás sem fog megvalósulni visszatáplálási lehetőséggel, miközben már most nagy bajt emlegetnek a napelem telepítő szakmában, mert kezdenek elfogyni a munkák és a lakossági napelemes pályázat körül is vannak a gondok – rajzolódik ki az Index körképéből. A napelemes hálózati csatlakozások kérdése, illetve az áramvásárlási szerződések témája is szóba kerül a Portfolio április 18-i Vállalati Energiabeszerzés című konferenciáján, amelynek részletei itt érhetők el, jelentkezni pedig itt lehet.
Két lényeges döntést hozott szerdai ülésén a kormány - derült ki a csütörtöki Kormányinfón. A pedagógusok első ránézésre kedvező híreket kaptak, mert az eddig tervezettnél nagyobb béremelést ígért nekik a Miniszterelnökséget vezető miniszter (igaz, csak 2024-25-ben lehet okuk az igazi örömre), a napelemet telepíteni tervezőket és a napelemes piacot viszont leforrázta a kormány, ugyanis az újonnan történő háztartási és céges telepítések esetén megszűnik a szaldó elszámolás. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy bár már a levegőben volt a szabályozásváltozás, miért számít ez mégis drasztikus beavatkozásnak a piacba, miért kényszerült mégis ilyen lépésre a kormány és milyen következményekkel járhat ez egyéni, valamint makroszinten egy energiaválságos időszakban. Érdekes dolgokat vetít előre az a vállalás is, amit a kormány az engedélyeztetés terén tett.
Néhány nappal a lakossági napelemes pályázat december 6-i megnyitása előtt megint belenyúltak a kiírók a pályázat szabályrendszerébe, ami számos helyen csak kisebb fogalmazási módosításokat, pontosításokat tartalmaz, néhány helyen viszont egészen fontos változtatásokat is. Ilyen például az, hogy a jövedelemkorlát számításánál az összes típusú nyugdíjellátást kötelező figyelembe venni, a hétvégi házaknál/nyaralóknál pedig hatósági igazolást kell beszerezni az ingatlan állandó lakhatási célú használatáról. Nagy változás, hogy már nem a tavalyi egész éves, hanem a pályázat beadása előtti utolsó villanyszámla számít a beruházás méretezésénél és végülis 5 kW-osnál nagyobb kapacitású inverter is beépíthető indokolt esetben. A nyílászárók felületével kapcsolatos szabályt is pontosították, és a csatolandó dokumentumok tartalmát, körét is. Érdemes tehát a pályázatra készülőknek még egyszer alaposan átnéznie a teljes kiírást, bár aki már előszerződést kötött a kivitelezőjével, azt a közlemény szerint nem érheti hátrány az újabb módosítások miatt. Közben egy másik, rendkívüli közleményben arra bíztatják a kiírók a pályázókat, hogy ha valaki visszaélést tapasztalt a kivitelezők felől, azt nyugodtan jelentsék be a területileg illetékes Kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályán és ők majd kivizsgálják.
Az izraeli-iráni konfliktus és a Milton hurrikán emeli az árakat.
A csúcson 290 százalék közelében volt a fogyasztói árak emelkedése.
A városnak szüksége van saját bevételeire.
Így sem biztos, hogy minden tervezett projekt megvalósul.
Michiganben kampányolt a korábbi amerikai elnök.
Szerintük ez erős üzenet lenne Putyinnak.
De van azért kényelmetlenség.
A politikus a költségvetési bizottság kérdéseire válaszolt – miniszterként lehet, hogy utoljára?
Nagy hiány jöhet még a következő 3 hónapban.